Sok olyan dolog vesz körül minket, amiket a nagyvárosokban újdonságként élünk meg, kisvárosokban azonban teljesen hétköznapinak számítanak. Ezekből a fenntartható életmódot támogató módszerekből szemezgettem néhányat. Vajon van új a nap alatt? 

Soha nem fogyunk ki az ötletekből. Vagy csak felturbózzuk a már megszokottat? 

Nemrég volt egy nagyon érdekes és gondolatébresztő beszélgetésem egy barátnőmmel, aki szintén vidéken nőtt fel és már felnőtt fejjel került Budapestre, ahol már több mint tíz éve él. Ő egy igazi urbánus személyiség: tájékozott, modern és mindenről van véleménye. Néhány éve ez a barátnőm elkezdett futni, amit nem sokkal később követett a bringás városi közlekedés. Mivel én nem annyira szeretek kerékpározni, inkább a világ végére is elsétálok, időnként kifaggatom a tapasztalatairól, amiket városban kerékpározás közben szerez. Az egyik beszélgetésünk alkalmával megjegyezte, ami bennem nagyon megmaradt, hogy a munkahelyén ő igazi sportladynek számít és szinte naponta kap valamilyen pozitív visszajelzést a bringával munkába járása nyomán. Ez egyrészt nagyon jó és kellemes, másrészt rávilágított valamire, amiről a városban könnyen elfeledkezik az ember: vidéken szinte mindenkinek van kerékpárja, amit gyakorta használ is. Nem azért, mert a vidéki ember sportosabb vagy egészségtudatosabb a városban élőnél, egyszerűen csak nincs metró, 10-20 percenként járó buszok, villamos, stb.

Kerékpár és ember kapcsolatáról

A kisvárosi vagy falusi ember, ha szeretne valamit a boltból, vagy átmenne egy barátjához, esetleg beülnének a helyi pubba a barátokkal (becenevén kocsmába), akkor előkapja szeretett drótszamarát és elindul vele. Nem kérdés és nem feltűnő jelenség a kerékpározás. Természetes! Mindenki számára! 

Én is gyakran jártam kerékpárral suliba, ami napi szinten 10 km bringázást jelentett. Élvezni nagyon ritkán élveztem, mert már akkor sem szerettem, de ahogy már írtam, természetes volt. 

Kép forrása: molbubi.bkk.hu

Ma ha Budapesten valaki kerékpározik, akkor azonnal kicsit különcnek, sportosnak, az átlagtól eltérőnek tűnik az emberek szemében. Ennek oka valószínűleg abban keresendő, hogy nem igazán nevezhető komfortosnak a kerékpáros közlekedés Budapesten. Tisztelettel adózom azok előtt, akik mernek kerékpárral közlekedni a nagykörúton vagy be mernek hajtani egy olyan egyirányú utcába, ami csak a kerékpárosok számára kétirányú. Időnként a Mol Bubi bérletet kihasználva én is kimerészkedtem az említett útszakaszokra. Hát, nem éreztem életbiztosításnak a folyamatot. Budapestnek szüksége van kerékpárutakra, a szűken értelmezett belvárosból az autók kitiltására és egy minden közlekedő számára élhető és biztonságos környezetre. Ha ezek megvalósulnának, akkor talán a kisvárosok után a fővárosban is természetes lenne a kerékpározás. Mindenki számára.

Csomagolásmentes bolt

Amikor az első csomagolásmentes boltokról olvastam, akkor teljesen odáig voltam a gondolattól és imádtam. Persze most is imádom, de a kerékpáros gondolatot folytatva feltettem a kérdést: nem láttam-e már hasonlót valahol? De igen és úgy hívják, hogy piac. :) 

Gyerekkoromban heti háromszor tartottak piacot a városban, ilyenkor megtelt a tér egyik fele ruhásokkal, cipősökkel, játéknak álcázott kínai kacatosokkal, edényesekkel, a tér másik felén zöldségpiaccal. A zöldségpiacon nem volt zacskó, meg ilyen-olyan csomagolás, az otthonról vitt szatyorba öntötték a kimért zöldségeket, gyümölcsöket egybe. Otthon úgyis kiválogattuk, miért is kellett volna mindennek külön tatyó?!

Habár a piac műfaját nagyon fontosnak és hasznosnak érzem a tömeg és a folyamatos alkudozás, rikkantások miatt soha nem tudtam teljesen felszabadulttá válni ott. Praktikus okai voltak, hogy piacra jártunk, bár szerintem édesanyám kifejezetten élvezte a hangulatát is. Én meg tűrtem gyerekfejjel. 

Hangulatos szombati piacolás Ráckevén a Duna melletti sétányon. 

Felnőttként már teljesen másként látom a piacot is. Beszélgetések és találkozások színhelye. Tapasztalatcsere a termelők és a fogyasztók között. Kilépés az online burokból a színes-szagos valóságba. (Ezeket gondolom tudatosan, de még mindig utálok alkudozni és nehezen viselem a tömeget.)

"Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!"

Továbbra sincs új a nap alatt. Vidéken teljesen alap, hogy a piacon helyi termelőktől vásárolnak az emberek. Egyrészt személyes ismeretségek kötik az eladót a vásárlóhoz, másrészt ez az opció van kéznél.  A helyi termelő kiviszi a piacra, amit megtermelt a jól ismert 60 km-n belül és eladja a piacon.  Megint nincs semmilyen tudatos, mélyen szántó filozófia a jelenség mögött, természetes folyamatról beszélünk. 

A lokalitáshoz kapcsolódik még, hogy vidéken sokaknál tartozik kis zöldségeskert az udvarhoz. A megtermelt javakat a helyiek osztogatják és csereberélik egymás között. Ami az egyik kertből hiányzik, azt megkapja a szomszédtól az ember. 

A közösségi kerti parcellánk "elsőszülöttei" . Városban is elkezdhetjük a zöldségtermesztést. :)

Csináld magad

Hódít a DIY, ez nem vitás. Mindenki tudja, hogy szívmelengetőbb egy saját készítésű ajándékot kapni, mint egy tucatterméket. Blogok és weboldalak sokasága kínál jobbnál-jobb tippeket bútorok, kis ládikák, háztartási eszközök vagy éppen apró kedvességek saját kezű elkészítésére alkalomra vagy alkalomtól függetlenül. Én tegnap éppen az adventi naptárak világában vesztem el egy órácskára. Fantasztikusan szép kivitelezésű naptárakkal találkoztam. Akadt köztük olyan, amit talán még én is el tudok készíteni. :) 

Kényelmes ember lévén azért felmentem a Meskára, hogy megnézzem, milyen kész termékek közül tudnék válogatni, és egy rendeléssel letudni a naptárkészítést. Amilyen gyorsan megnyitottam az oldalt, olyan gyorsan sikerült is bezárnom, amikor szembe találtam magam a 8 000 és 13 000 Ft közötti árakkal. Gyönyörűek voltak a termékek, elismerem, de hogy én nem tudok ennyit rászánni, sajnos az is biztos. Így maradt a lehetőség, hogy elkészítem magunknak itthon a webes költségek töredékéért. 

Ma már inkább hamis romantika lengi körül a régmúlt használati tárgyait. Azt hiszem, azért én még a bolti lisztnél maradok egy darabig... A kép a ráckevei hajómalomban készült. 

Amiért nem lesz itthon készen rendelt adventi naptár decemberben, ugyanazon okból készítik maguknak a dolgokat világszerte az emberek. Amellett, hogy költséghatékony jót tesz az önbizalmunknak és még a szeretteink is érezhetik a törődésünk kézzelfogható eredményét. 

Ma már valószínűleg vidéken is ritkább, hogy a saját készítésűt részesítsék előnyben a kész termékkel szemben a vásárlók. De az én nagyszüleim idejében is még ez teljesen természetes és normális volt. Persze, akkor nem voltak könnyen elérhetőek a kész dolgok, a háború alatt és után pénz se volt nagy "shoppingolásokra", az emberek kényszerből is készítették maguk a használati tárgyaikat. 

Ahelyett, hogy tisztulna a kép, kérdések sora kerül felszínre

Nehéz megmondani, vajon a vidéki élet hétköznapi bölcsessége gyűrűzik-e a be a nagyvárosok életébe vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy a természetes iránti igény az emberi létbe kódolt alapérzés. De ha belénk kódolt, akkor miért tekinthető szubkultúrának az ökotudatos életmód? Szubkultúrának tekinthető egyáltalán? 

Azért tartják fontosnak a fentieket egy növekvő csoport tagjai, mert úgy érzik, ha nem tesznek valamit, akkor a ma ismert ökoszisztéma eltűnik a Földről? Másokat miért nem zavar ez a gondolat? 

Ha trendi a fenntarthatóság, akkor miért goji bogyót esznek a hipsterek és nem csipkebogyót? És miért kapszulás kávét isznak azok, akik egyébként ökotudatosnak élik meg magukat? 

A "magyar goji bogyó" a csipkebogyó. Zseniális, ahogy a természet a világ minden táján megadja ugyanazokat a kincseket. :) 

Ha a fair trade termékek azt a célt szolgálják, hogy a munkások normálisnak tekinthető juttatásokban részesüljenek, akkor miért nem lehet ezt úgy elérni, hogy a kereskedelmi lánc tagjai csökkentett nyereséget tesznek zsebre, de a termék ára nem vagy csak minimális mértékben növekszik? Ha nem növekedne a fair trade termékek ára, akkor többen megengedhetnék maguknak ezeket a termékeket, fenntartható maradna a kereskedők életszínvonala is, miközben a munkások is élhetnének tisztességesen. Vagy nem? 

Számtalan kérdés, amire nem tudom a választ. Szeretném azt gondolni, hogy a régi bölcsességek és az egyszerű életmód nem csak a növekvő lakásárak miatt egyre vonzóbb, hanem azért is, mert az emberek felismerik azt, hogy a kevesebb is lehet elég, az egyszerűbb is használható. Vagy lehet, hogy éppen a növekvő lakásárak generálják azokat a folyamatokat, amiket a vidéki élet praktikusságaként írtam le, de valójában ott is sokszor az élet hozta helyzet alakította az életformát. Lehet.

Alapvetően jó iránynak tartom, hogy növekszik az igény egy fenntarthatóbb világ megteremtésére. Mindenki elkezdheti kicsiben a saját életében a változásokat. Én is még csak nagyon az elején járok ennek az útnak, de majd apránként egyre több területen igyekszem sokkal tudatosabban élni a hétköznapjaim. 

Hogy hova fut ki a folyamat, nem tudom, de az biztos, hogy "sub sole nihil novi est".