Az elmúlt tíz évben több panellakást és társasházi lakást is megjártam már, ahol nem volt sem erkély, sem közös udvar, ahol lehetőség nyílt volna egy kis kertészkedésre vagy csak úgy egyáltalán kapcsolatba kerülni a földdel, a növényekkel. Az elmúlt években egyre erősödött bennem valamiféle hiányérzet ebből fakadóan: vágytam arra, hogy kiüljek a saját fánk alá egy könyvvel, vagy csak úgy nézzem a naplementét, élvezhessem a természet közelségét. Az effajta hiányérzet csökkentésére adta magát, hogy szobanövényekkel kezdtem feldobni a lakást. Először egy fokföldi ibolya jött haza velünk a hipermarketből, majd csatlakozott hozzánk egy vitorlavirág és egy fikusz, a folytatást pedig már a rokonság közbenjárása is segítette szobafutókával, buzogányvirággal, lepkeorchideával. Szépen lassan elkezdett összemenni a lakás, egyre kevesebb a szabad hely az újságoknak, könyveknek, bárminek. Innen ismét szintet kellett lépnünk - a többes szám azért is indokolt, mert a páromat is bevontam a projektbe: tavaly novemberben sikerült bekerülnünk egy közösségi kertbe, így ha nem is teljesen saját tulajdonú, de bérelt földterülethez jutottunk egy pesti közösségi kertben.