Végéhez közeledik az év, 2019 már az ajtón kopogtat. Az ünnepi feszültségek nagy része lement. Már csak a szilvesztert kell túlélni és végre elkezdődhet az új év. Karácsony után többek ajkát elhagyja egy felszabadító sóhaj, ami az ünnepi stressz utolsó lobbanásait is szabadjára ereszti elméjének fogságából. A szokásos karácsonyi körök teljesítve, most egy pár napig talán saját életünkkel is foglalkozhatunk büntetlenül visszavonulva gondolataink és érzéseink világába.

Decemberben mindig valamiféle kettős állapotban érzem magam. Szeretnék meghittséget érezni, de ez nem mindig sikerül. Szeretnék számot vetni magammal és az éves teljesítményemmel az adott évre visszatekintve. A számvetésre mégis kevés az idő, még úgy is, hogy mi már évek óta nem ajándékozunk, így az ajándékhajkurászás sem vesz el értékes órákat az életemből. Valahogy mégis kicsúsznak a napok a kezemből. Nem újdonság ez, egész évben ez az érzés kísért folyamatosan, ahogy valószínűleg sokunkat. Talán a gép előtt ülve jobban össze tudom szedni a gondolataim, talán ebben a  pillanatban oda kerül a fókusz, ahová szánom.

Idén készítettem egy táblázatot (befejezés és kiértékelés után nyilvánosságra is hozom), amiben elkezdtem összeszedni az összes fogyasztásunkra vonatkozó adatot. Gondoltam, ha mindent látunk, akkor jobban tudjuk, hol lehetséges jobban megfogni a dolgokat fenntarthatósági szempontból természetesen. Ez volt valamikor nyáron, aztán jött az ősz és a táblázat félkészen ott áll a google drive-ban és várja, hogy foglalkozzam vele. Kőkeményen látszik minden, hogy fast fashionban vesszük a ruhákat többnyire, dobozos a tej, havonta akár többször is rendelünk ételt. Utazunk. De itt legalább enyhítő körülménynek fogom fel, hogy elsősorban vonattal, ahova nem lehet vonattal oda pedig busszal. De nyilván ez nem életbevágó szükséglet. Mentálisan, esetleg.

Nem én vagyok a legaktívabb internetkukac, aki mindent összeszed a netről, ami fenntarthatósággal és környezetvédelemmel kapcsolatos. Az átlagos magyarnál valószínűleg többet foglalkozom a témával, de ez még mindig kevés, súrolom csak a felszínt. A kutakodások még ezen felszínes vizeiben is temérdek kérdés merült fel bennem. (Talán a blog olvasóinak is feltűnt már, hogy a bejegyzések többségében kérdéseket teszek fel, legtöbbször magamnak, egy nyilvános felületet felhasználva gondolataim rendszerezésére.)

Mivel december 30. van és szeretném összegezni az évet, gyorsan pontokba szedem, miket tanultam idén a tudatos életmódra törekvésem közben.

1. Minél többet olvasol, annál kevesebb dologról tudsz egyértelműen nyilatkozni vagy röviden válaszolni pofonegyszerűnek tűnő kérdésekre.

A világ számomra soha nem volt egy 1x1-es doboz, amibe mindig mindent a helyére tudok tenni. Inkább egy olyan doboz, amibe temérdek érdekes, izgalmas, szomorú és olykor dermesztő dolog van belezsúfolva egyszerre. Ahogy elkezdem kipakolni ezt a dobozt, próbálom rendszerezni a dolgokat, hogy beleférjenek 1x1-es dobozokba, mert úgy mégis csak egyszerűbb velük az élet, egyre nehezebb dolgom van, teljesíthetetlennek tűnik a feladat.

Csak érintőlegesen néhány kérdés, amivel nem boldogulok: 

- A megújuló energia tényleg megoldást nyújthat minden olyan problémára, amit a fosszilis tüzelőanyagok okoztak a világnak? Kevesebb üvegházhatású gáz kibocsájtása a felhasználás során. Ez tiszta sor, de le kell gyártanunk a napelemeket, a szélerőművek alkatrészeit, a villanyautóba az akkumulátorokat, stb.  Az alkatrészek egy idő után elhasználódnak, szemét lesz belőlük. Mindent újra tudunk hasznosítani majd? És amit nem? Mennyi veszélyes hulladék keletkezik majd így továbbra is a gyártás során és az elhasználódást követően?

- Mi van akkor ha nem nyújtanak megoldást a megújulók, csak arrább teszik eggyel a problémát? Új megoldandó feladatokkal találja magát szemben az emberiség?

2. Az emberek mindig versenyezni akarnak és nehezen viselik, ha valamilyen témában megkérdőjelezik őket.

Ma már klasszikusnak számító ellentét a vegán és húsevő szembenállás. Annyi bizonyos, hogy csökkenteni kell a húsevés mértékét világszinten, ezzel egyetértek. De azt hangoztatni, hogy a vegán életmód önmagában megoldja a globális klímaváltozás kérdését, 1x1-es dobozban gondolkodásra vall. A messzi országokból ideszállított egzotikus gyümölcsök annyi kárt okoznak, ami nemhogy eggyel arrébb helyezi a problémát, de újakat is kreál. Csak kulcsszavakban: szállítás, tartósítás, a termelés helyén a helyi kisemberek kizsákmányolása a helyi "nagyemberek" által a megnövekedett kereslet folyományaként.

Nem lenne egyszerűbb azt mondani, hogy kevesebb húst eszem, és több helyi zöldséget és gyümölcsöt? Miért kell vérre menő vitákat folytatni valamiről, aminek nem vettük számításba minden elemét?

Honnan van az emberekben ez a mérhetetlen nagy gyűlölet és harag? Talán onnan, hogy folyamatosan az ömlik ránk a csapból is, hogy mi tehetünk mindenről? Az egyszerű ember, aki nem bírja kordában tartani a fogyasztását?

3. Erős a marketing, gyenge a józan paraszti ész.

Olyan világban élünk, ahol percenként több információ ér el minket, mint évszázadokkal ezelőtt évek alatt érte az embert. Rémisztő statisztikák, tengeri állatok képei hálóba gabalyodva vagy olajban fuldokolva. A vezető hatalmak totális közömbössége a klímaváltozással kapcsolatban, miközben a saját bőrünkön érezzük a létezését. Tudatos életmódra vonatkozó jótanácsok, amiket a mindennapokban használhatunk, hogy "megmentsük a bolygót". Információk, félinformációk, álhírek, bűnbakképzés politikában, környezetvédelemben, mezőgazdaságban. Teljes az őrület körülöttünk.

Biztos vagyok benne, hogy ez a rengeteg információ leterheli az elménket és ezért - mivel az ember alapvetően a jóra szeretne törekedni véleményem szerint - feszültek leszünk, amitől agresszívebben kommunikálunk. Akkora felelősséget érzünk magunkon, hogy ha valaki nem ért egyet velünk, akkor ellenségként tekintünk rá, aki megakadályozza, hogy "megmentsük a világot".

A józan paraszti ész ezen a ponton ezt súgná a fülünkbe, ha nem nyomná el a világ zaja: a világ sorsa rajtad is áll, de egy ponton túl már nincs elég hatalmad befolyásolni a dolgok alakulását. Tedd, amit megtudsz tenni minden nap. "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!"- ahogy szokták mondani.

Növekszik a tudatos vásárlás több területen is, ami jó irány és azt mutatja, hogy az emberekben megvan a szándék arra, hogy ökotudatosabban éljenek.  Ami emellett még nagyon fontos lenne, hogy alapjáraton csökkentjük a fogyasztásunk mértékét. Igyekezzünk csak olyan termékeket vásárolni, amire valóban szükségünk van. Dizájn termékek esetében, amikre lehet, hogy nincs szükség a mindennapi életben maradáshoz, de nagy öröm és nagyon vágyunk rá, ott igyekezzünk helyi terméket vásárolni.

4. Tudatosan élni strapás.

Hiába olvastam több helyen is, hogy nem jár lemondásokkal és nem bonyolultabb tudatos életet élni. Nekem az a tapasztalatom, hogy sok tekintetben nagyobb odafigyelést és több szervezést igényel. A tojást például youtyukon keresztül vásároljuk. Kéthetente érkezik meg a 20 darab tojás, amiért elmenni külön szervezést igénylő feladat munka után tömegközlekedéssel. Szeretjük és örömmel tölt el minket, hogy ezzel a vásárlói döntéssel támogatjuk a helyi gazdákat, de több idő az ezzel való foglalkozás, mint egyszerűen egy normál bevásárlás során betenni a kosárba a tojásokat.

A bevásárlás más területein nem vagyok eléggé tudatos. Magyar tejtermékek alap, de egyelőre többször a boltból mint a piacról. Sajnos a piacolást nem sikerül megszeretnem, pedig tudom, hogy hasznos és érnek pozitív élmények is, de a tömeggel nem tudok mit kezdeni, nagyon diszkomfort érzetet okoz számomra minden alkalom. Persze ez is fura, hisz a boltban is van sor, meg tömeg, de ott nem kell szóba elegyednem az eladóval, szabályozottabb és távolságtartóbb a bolti szituáció, talán ezért viselem jobban. Ez egyéni feladat, amit meg kell oldanom valahogy a jövőben.

A kézzelfogható dolgokon túl még nem beszéltem a strapafaktor másik fontos eleméről, a folyamatos tudás-újraértelmezésről. Azt hiszem, hogy valamit jól csinálok, aztán szembe jön velem egy tanulmány vagy egy cikk és rávilágít, hogy nem csinálom jól. Sebaj, akkor újratervezek. Jönnek a könyvek, a filmek, az előadások, amiket meghallgatok és egyre jobban érzem a saját egyéni felelősségem súlyát és az emberiség kollektív életmódjának súlyát.

A sok bizonytalankodásom közepette azonban egyetlen dologban egyre biztosabb vagyok: csakis együtt a gazdasági- és politikai vezetőkkel összefogva érhetünk el sikereket egy fenntarthatóan működő világ megteremtésében, miközben a fogyasztási szokásainkat, a vágyainkat alapjaiban újratervezzük.

Sokszor Novák Péter szavai jutnak eszembe, aki évekkel ezelőtt egy Fenntarthatósági Napon az alábbiakat mondta: "Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó érzés lehet egy quaddal csapatni az erdőben, de mégsem teszem, mert nem tehetem meg." Nem biztos, hogy szóról szóra sikerült megjegyeznem, de a lényege a mondatának az, hogy sokszor ésszerű lemondani valamiről, ami nagyon jó érzés lehet a cselekvő ember számára, de senki másnak nem válik örömére vagy hasznára. Valahogy ezen a gondolati vezérfonalon szeretnék haladni, lemondani valamiről, ami káros, és helyettesíteni valamivel, ami épít. 

Minden olvasómnak boldogságban és tudatos döntésekben gazdag új évet kívánok A kutya vacsorája egyik kapcsolódó dalával! ;)

Jövőre ugyanitt folytatása következik...