A nevem Kristóf Ágota. 2009 óta élek Budapesten, ami merőben különbözik attól a vidéki környezettől, ahol felnőttem...

Óriási kerttel és gyümölcsössel körülvett családi házban cseperedtem fel. Kislányként rengeteg természetfilmet néztem. A mai napig meggyőződésem, hogy Sir David Attenborough rendelkezik a világ egyik legklasszabb munkájával. Sokat utazik, ezáltal csodálatos helyekre jut el, jól ismeri a természet apró rezdüléseit és mindezekről rendkívül lelkesen képes beszélni a kamerák előtt. Ha kicsit szorgalmasabb lettem volna az iskolában, akkor én is valamilyen ttk-s területet szemeltem volna ki magamnak felnőtt éveimre.

De mivel csak a beszélőkém és a megfigyelőkém volt elég jó, ezért humán vonalon folytattam a felsőoktatásban. Szociológia szakon végeztem. 

Kertes családi házban nőttem fel. A családi legendárium szerint az óvodából hazaérve rendszeresen körbesétáltam a kertben és szemléztem a kerti veteményest. Valószínűleg az óvoda által leszívott energiatartalékaimat próbáltam feltölteni a növények által, illetve időnként a hasamat, amikor megdézsmáltam a káposztát. A növények és az állatok mindig is közel álltak hozzám, mégis amióta Budapestre költöztem egyre kevesebb időm és kapacitásom volt a természetjárásra. A szobanövényeken kívül más nem emberi élőlények nem igazán voltak körülöttem az elmúlt 8 évben. (Említhetem persze a pókot a sarokban és a kis baktériumokat is magam körül, de velük azért nem nevezném kölcsönösnek a viszonyom.)

A természetfilmekhez visszakanyarodva el kell még mondjam, hogy a pozitív hozadéka mellett azért megjelenik egy elég depresszív vonal is az epizódok végén: állatfajok és erdők tűnnek el a Föld színéről, a bolygó általunk ismert ökoszisztémája haldoklik és mindez emberi beavatkozások következtében, és nem teszünk semmit. Ezeknél a részeknél, egyszerre lettem állati dühös és végtelenül szomorú. Gondoltam, majd ha felnőtt leszek, akkor majd én jól megmentem a természetet (haha, megmosolyogtató a gyermeki naivitásom). Túl egy két a Föld Napja alkalmából szervezett szemétszedésen a Gellért-hegyen, a szelektív hulladékgyűjtésen, valamint azon, hogy igyekszem/igyekszünk alapanyagokat vásárolni az előre csomagolt ételek helyett, nem sok eredményt tudtam felmutatni az ökológiai lábnyomunk csökkentése terén éveken át. 

Eldöntöttük azonban, hogy idővel megpróbálunk minél többet megtenni azért, hogy fenntarthatóan és egészségesen éljünk. Elkezdtünk mosószappanból mosógélt főzni, tisztítószerekből igyekszünk környezetkímélőt vásárolni (mosogatószer és öblítő). Természetes szappant használunk a fürdésnél. Elkezdtünk az itthoni kenyérsütéssel is próbálkozni az elmúlt hónapokban egyelőre vegyes eredményekkel.

A fentiek még nem sokat jelentenek, inkább talán alapnak számítanak ezen a területen. Ami viszont nagy öröm és komolyabb elköteleződést igényel tőlem és a páromtól az a 6 m2-s kis parcellánk, melynek gondozását vállaltuk egy közösségi kertben. 2017 a kertészkedéssel való ismerkedéssel és a közösségi kert sajátosságainak kiismerésével telt. Mivel rövidesen véget ér a szezon, így ideje összesíteni az idei év tanulságait. Ezekről a tanulságokról, valamint a fenntartható életmódról szeretném megosztani veletek a gondolataim és a szárnypróbálgatásaim eredményeit ezen a blogon.

Ha érdekel a városi kertészkedés, a mindennapi fenntarthatóság, akkor remélem, találsz majd kedvedre való írásokat itt a blogon. Én majd igyekszem megmutatni mindent, ami velem és körülettem történik ezeken a területeken. 

Köszönöm, hogy végig olvastad és életrevaló (gondolat)magvakat kívánok!